A görkoris lány nem volt kesser. 12 éves, korának minden bájával, szépségével, husznegyedik századi megrögzéseivel.
A görkoris lány az unokánk.
A balatoni nyaralásunk eddig külön szálakon játszódott, ő a nagymamájával (M.!) strandra járt, én meg.. Hát, én meg nem. Azért nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy megízleltessem vele ezt a játékot is. Nem volt ez egyszerű terv, hiszen a "facebook-generáció" képviselőire nem jellemző, hogy hirtelen kedvet érez erdei kószálásra, hegymászásra, tévelygésre, bozótjárásra, GPS-vallatásra. A görkoris lány táncolni szeret, az számára az ismerős terep.
Az első keresést körültekintően kellett kiválasztani. Nem lehet izzasztó hegyitúra, sem elmélettel, történelemmel súlyosbított értelmiségi városkutatás - elvégre nyári szünet van ugye - nagyon maszatos se legyen, ebben a témában a görkoris nem ismer kompromisszumot: a tökéletes külső alapfeltétel!
Na akkor tehát hogy cserkésszem be?
Egy ideálissá tehető multiláda lett a megfejtés: a Gyönyörű Györök!
A kerékpárút közelében, ismerős területen, a lány jó hangulatában felvetve...nem mondott nemet. Talán titkon őt is érdekelte a mi újfajta bolondériánk, csak hát a 12 évesek szigorú erkölcsi kódexe nem engedi a felhőtlen lékesedést...
Nem is igaz. Csak kellett egy-két jó ötlet, és már el is csábult a hölgy:
A ládáról tudni való, hogy a közepe Balatongyörök központja, fagyizóval, jégkásával, semmi rettentő vad bozótharc. Itt kezdtük hát a keresést. A másik csábító ötletem az volt, hogy az ő kezébe nyomtam a gé-t, hogy lássa, hogyan vezet... Aztán a pont közelében már én kellettem, repkényt félretúrni, és megmutatni a jelet... De a lényeg, hogy Niki is kivette a részét a játékból.
Már volt is egy találatunk. A lány ki sem engedte a kezéből a kütyüt, suhant a korcsolyáin az "első" pont irányába. Mi, M.-mel pedig szedtük a lábunkat utána. Niki előregurult, aztán visszatért hozzánk, majd megint a GPS-re bízta magát, közvetítve nekünk a távolságot.
170 - 95 - 42 - 20!
Itt állítottam meg. Látszott már a lehetséges rejtekhely, klasszikus kesser-fa, elüt a környezetétől, üreges, hasadt törzsű fűz, és mellette a szokott csapás.
A hölgyek (M. és Niki) megpihentek egy padon, a dzsungeljárás az én reszortom. Be is vetettem magam a bozótba, szerencsére nem kellett messzire menni. Már lelkesedett a lány, a gé-be beírtuk a koordinátákat (miközben én stikában föciórát tartottam a szélességek-hosszúságok mibenlétéről, amit azért elnézőleg megbocsátott... tudom, fészbuk, zene, tánc... ebből kilóg a koordinátarendszer). Közben meséltem a titkokról, és jókat nevettünk a stratégiákon, amikkel a muglikat űztük volna el a láda közeléből.
A harmadik pont miatt azért titokban szívtam a fogam. A leírások elég vadregényes környezetről szóltak, hogy fogom én a táncos lányt oda bekormányozni? Egyelőre ugyan suhantunk (Mármint Niki suhant, mi pedig szaporáztuk a lépteinket), annyit mondtam, hogy figyelje a kütyüt, addig haladhat, amíg a távolság jra nőni nem kezd. Haladt is a lány, néha meg-megrémített egy pohos kerékpárost, amint leszegett fejjel navigált a végcél felé, de igazi baleset nem történt. Meg is lett a hely, ahol be kellett vetni magunkat a kerékpárút menti csátéba.
A földrajz-órát a biológia váltotta fel: "íme a csalán, fűrészes szélű levelek, mélyzöld szín, bolyhos felszín... ha megállsz, nem a csalán csíp, hanem a szúnyogok"! A lány túracipőre váltott, és rendületlenül jött velünk, megúszta a csalánt, nem falták fel a vérszívók (csak három, de azt hősiesen tűrte), és meglett a láda is. (Csak a rend kedvéért: Én már rég túlhaladtam a rejteken, M. terelt vissza).
Logoltunk!
és a kavicsunk, amin Niki neve is szerepel, bekerült a ládába.
És ajándékul egy faegérke került a zsebbe!
Maradandó élmény volt ez - nekem legalább annyira, mint neki.
Hát még én is meghatódtam, és ha egyszer lesz unokám, a példádat követve, ilyen rafináltan fogom a geoládázás örömeibe bevezetni...
VálaszTörléskakukKata